Mesterséges intelligencia

A mesterséges  intelligencia szoftverek olyan tevékenységeket végző informatikai rendszerek kifejlesztését jelenti, amelyek tevékenységek végzéséhez különleges emberi intelligenciára lenne szükség, ha azokat embernek kellene végezni.

Olyan összetett feladatok megoldását jelentik, amelyek nem közvetlen numerikus számításokon alapulnak, hanem, az emberi gondolkodás, probléma megoldás folyamatait próbálják meg számítógépen megvalósítani.

Kétség kívül ez a terület jelenti a legnagyobb kihívást és a legbonyolultabb módszerek és algoritmusok kifejlesztését, ezért egyelőre még csak mintakövető rendszerekről beszélhetünk, a jövőben viszont ezek a rendszerek egyre komolyabb területet fognak elfoglalni a szoftverfejlesztés piacán szorosan együttműködve a tudományos kutatásokkal. Az ilyen szakértői rendszerek tudásbázissal rendelkeznek, amelybe emberi szaktudást építenek bele.

Működése során a rendszer ebből a bázisból válogatja ki, a konkrét feladat megoldásához szükséges információt. A tudásbázis bármikor bővíthető, módosítható, az üzemeltetési tapasztalatoktól, illetve a menet közben változó követelményektől függően.

 

  • artifical intelligence – AI
  • artificial neural network – ANN
  • csak utánzások /minta követések/ egyelőre, még nem intelligens rendszerekről van szó
  • törekvés emberi gondolkodás megvalósítására
  • szakértő rendszer (expert system) – tudásbázis (knowledge base) felhasználásával
  • hangfelismerés
  • szövegfelismerés – OCR
  • alakfelismerés – pattern recognition
  • légi fotók, orvosi felvételek
  • mesterséges neurális hálózatok

 



Syniris Informatika, Egészségügy, Kerekedelem